Egy valóra vált álom

Egy valóra vált álom

Június 24-én megvalósult egy régi álmunk, megnyitottuk a tájházunkat. Hosszú, rögös út vezetett idáig, nagyon elfáradtunk közben, sokszor éreztük úgy, hogy nem fogjuk tovább bírni, de minden új nap új erőt adott.
Hogyan is értünk el a megnyitóig?
Először is az kellett, hogy találkozzunk Szabó Zsolt országgyűlési képviselőnkkel, akivel beszélgettünk nagy vágyunkról, és a pályázati lehetőségekről, illetve gátló tényezőkről. Elmondtuk, hogy az eddig kiírt pályázatok csak felújításokra adnak lehetőséget, épület megvásárlására nem, és így nem tudunk semmit tenni. A képviselő úr mellénk állt, és 2020-ban a Magyar Falu pályázat már lehetőséget adott épület megvásárlására is. Természetesen rögtön pályázatunk, és nyertünk is 6000000 Ft-ot. Ebből az összegből megvásároltuk a régi parasztházat, és elkezdődtek az állagmegóvási munkák. A következő évben újabb 6000000 Ft-ot nyertünk. Ebből elkészíttettük a víz és szennyvíz hálózatot, vizes blokkot, fedett kocsi beállót vásároltunk, csatornáztattuk és bekameráztattuk az épületet. Egy Leader pályázatból szerszámtároló faházat vásároltunk. Közben önkéntes munkával lecsiszoltuk, lefestettük a nyílászárókat, újra építettük a kerítést, el végeztük a belső festéseket. El takarítottunk a romokat, az összegyűlt szemetet. És persze folyamatosan gyűjtögettünk, hoztuk rendbe a régi tárgyakat. Hihetetlen hogy még milyen sok mindent megőriztünk, melyek most a tájházban kaptak helyet. És itt kell szólni azokról, akik csatlakoztak hozzánk, és sok sok munkával töltött órával járultak hozzá a cél eléréséhez: Zétások, Adácsiak Baráti köre, polgárőrök, családtagjaink, barátok. Többen voltunk, akik kisebb – nagyobb anyagi hozzájárulással, mások szakmunkák elvégzésével segítettük a megvalósulást.
A tájházban egy tabló őrzi azoknak a nevét, akiknek bármilyen része volt abban, hogy a tegnapi napon megtörténhetett az ünnepélyes megnyitó. Az ide látogatókat kiállítások, vásárlási lehetőségek, a gyerekeket népi játékok, arcfestés várta. 18 órakor az egyesület elnöke, majd Soha Márton polgármester köszöntője hangzott el. Ezt követően Szabó Zsolt országgyűlési képviselőnk méltatta a tájház jelentőségét és a nemzeti színű szalag átvágásával meg nyitotta a látogatók számára. Szőke József esperes plébános megáldotta és megszentelte az épületet, és helyiségeit. A jelenlévőket Zágonyi Andrea [RolAndi] különféle finomságokkal kápráztatta el, mi pedig pogácsával, szörpökkel, babgulyással vendégeltünk meg mindenkit. A kulturális program során gyönyörködhettünk a hevesi Csillagvirág énekkar, a Zéta Néptáncosok, Fruzsi és Dorka, a BEB zenekar produkcióiban. Az est Bach Szilvia vidám műsorával zárult.
Sajnos a tűzgyújtást elmosta az eső. Szerencsére mielőtt lezúdult, sikerült mindent tető alá vinni.
Eszembe jutott egy mese, mikor a szegény ember a fiainak magyarázta az összefogás fontosságát. Fogott egy vesszőt, meghajlította és eltörte. Mellé tett még egyet, újra meghajlította és az újra eltört. Aztán több vesszőt, fogott össze, de azt már nem tudta eltörni.
Így fogtunk most mi is össze mint megannyi rőzseszál, és legyűrve minden akadályt megvalósítottunk egy álmot.
Köszönöm Mindenkinek!!!

megvalósult egy régi álmunk, megnyitottuk a tájházunkat. Hosszú, rögös út vezetett idáig, nagyon elfáradtunk közben, sokszor éreztük úgy, hogy nem fogjuk tovább bírni, de minden új nap új erőt adott.

355923407_6565086543512733_2627186727600540061_n 356194258_6521710177875267_7992306073813737123_n 356264191_1510795296120968_4149880639061478703_n IMG_20230624_125109 356304458_267434762633282_4542785759363987761_n 356495432_936318180979275_1784812789226740440_n IMG_20230624_115214 356296449_6429417477078823_3098181307539541428_n 354466533_654495149464572_4986843151337669743_n 354460149_1000099598102463_7183209896303690771_n 354458084_1963112410723748_6892229898540060468_n 354450745_224146047114389_6265789766534277932_n IMG_20230619_192032 354469239_781995046963217_8823538786713010767_n 356568900_1207203773381394_1839342235841153585_n 356462807_163549996719024_1518742042557816008_n 356435411_312952574397801_5911851431183028594_n 356401377_641985281173434_5910110243289991492_n 356404015_2554055078094118_2255209164238855649_n 356422721_1299158744061316_1723608572302443753_n 356351665_183755627720199_2609808986791077762_n 356291308_951194696126937_3040339233006843822_n 356194922_958917925385263_7180385467749440343_n 356193899_282234994323492_7604686357161637711_n 355966295_3586091901671702_7288450545104641604_n 355064429_806585270745396_4664295062075061768_n 355064429_654817686494125_8923606265578925832_n 354686647_835854637376540_3868503927702990817_n 354473720_3039238109553627_9031735411469603252_n received_813294210327891 received_809955843735454 received_221023737538019 received_788465316332687 received_958424275205685 IMG_20230612_194214 IMG_20230612_194219 IMG_20230619_192108 IMG_20230619_192122 IMG_20230612_194201 received_990243028787665 received_963434771589716 received_3043679725940441 received_1046412860072497