Karácsondon járt a Hyppolit


Újabb, csoda szép emlékezetes est van mögöttünk. A szezon utolsó előadásával szülőfalumba, Karácsondra látogattunk, ahol a szokáshoz híven nagyon nagy szeretettel fogadtak minket. Fülöp Márti, Földi Csaba polgármester, Szabó Zsolt országgyűlési képviselőnk kedves, dicsérő köszöntő szavai már a kezdés előtt nagy terhet raktak vállunkra, hiszen ennek a bizalomnak meg kellett felelnünk. Hogy sikerült-e? Bízom benne, hogy a jelenlévőknek sikerült emlékezetes, vidám perceket szerezni. A nézőtérről felhangzó önfeledt kacagás és a sok taps szerint igen.
A meghajlások után a polgármester úr újra megköszönte a Veritas Színpadnak az előadást, és nem is akárhogyan. Mi hölgyek gyönyörű fehér rózsát, a fiúk italt kaptak.
Végezetül én is szólásra szántam el magam, hiszen most is szeretett szülőfalumban játszottunk, de az első mondat után a közönség tapsa, miközben egyre többen álltak fel, ezzel is megtisztelve minket, egyszer csak ütemes vastapssá alakult, és belém folytatta a szót.
Köszönet társaimnak, akik most is szívvel lélekkel mókáztak a színpadon, a közönségnek, akik hagyták magukat sodortatni a komédiával, és persze Oszlár Istvánnak, aki elküldte nekem az estről készített képeket, és hozzájárult ahhoz, hogy közzé tehessem azokat336367555_746344230448803_8077471918807377049_n 336373055_5923197921106350_2780495099176872552_n 336374375_1365610587623512_8381006977088662850_n 336401944_1129071724429793_3396874173570845465_n 336477203_1152772979454217_8463673355528816009_n 336550596_1660096571074610_3526657363699413225_n 336778820_220713930545592_6116066984662857757_n 336334174_1417458392385769_6974254595508203157_n 336542349_222231600342265_8386168142685873053_n 336382177_3116857688613937_2187016137898970840_n.