Lakitelken jártunk


Lakitelken jártunk

Július 4-én a Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Igazgatósága egész napos közösségi programon való részvételt tett lehetővé, a Nemzeti Művelődési Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A program célja közösség építés volt, és elmondhatjuk, hogy ez teljes mértékben megvalósult, hiszen jöttek velünk érdeklődők Vámosgyörkről és Jászárokszállásból is.

Délelőtt a magyarkanizsai Udvari kamaraszínház 18 című előadását tekinthettünk meg  a lakitelki Tőserdőben .Az előadás után finom ebédet kaptunk,mely elfogyasztása után megtekintettük a Hungarikum Ligetterületét és épületeit

A Nemzeti Művelődési Intézet 2020 tavaszán átadott Székháza is bőven nyújtott érdekességet számunkra.

A kirándulásra elkísért minket, és egyben az idegenvezetői feladatokat is ellátta Márkus Marianna, a Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Igazgatóságának szakreferense.

Sok szépet láttunk, csodálatos időnk volt, finom ebédet kaptunk, jó emberek jöttek össze, volt alkalmunk ismerkedésre,

jóízű beszélgetésekre. Kell ennél több?

IMG_20210704_132057 IMG_20210704_132012 IMG_20210704_120817 IMG_20210704_120524 IMG_20210704_103758 IMG_20210704_100557 IMG_20210704_100542 IMG_20210704_141147 IMG_20210704_141143 IMG_20210704_135341 IMG_20210704_134832 IMG_20210704_134826 IMG_20210704_133019 IMG_20210704_133015